Falukrónika

A középkori Kálmáncsát Kálmán-Csehi, illetve Kálmán-Király-Csehi néven említik a krónikák, s a vidék földbirtokosa Mór, a mosoni ispán volt. A község a XIII. század végén a segösdi kerülethez tartozó királyi birtok volt. 1327-ben Károly Róbert fia nászajándékához hozzátartozott a térség, majd a település városi kiváltságokat kapott. A Szent Szűz tiszteletére épített templomát 1480-ban említik először az írások. A református templomát pedig majdnem hatszáz évvel később emelték. Történelmi érdekesség, hogy Kálmáncsán volt a reformáció idején a reformátusok első főiskolája, romjai ma is láthatók itt. A faluban született Kálmáncsehi Sánta Márton, aki református püspökként a hazai reformáció vezéregyénisége volt.

Az elmúlt évtized beruházásait az infrastruktúra fejlesztésének jegyében hajtották végre a településen. Az úthálózat és járdák korszerűsítése mellett új vízművet adtak át, s megszépültek a közterületek. Kálmáncsa elöljáróinak nagy terve, hogy megvalósítsák a Kálmáncsa-Kisdobsza összekötő utat, amellyel megszűnne a község zsáktelepülési mivolta. 2002-ben elindult Kálmáncsán a szennyvízberuházás, a közvilágítás korszerűsítésére pedig az energiatakarékosság jegyében különített el forrásokat az önkormányzat.

Keresés

Időjárás


Fel